Tabu téma az, hogy ki hány emberrel feküdt le korábban?

Manapság a testiség és az intimitás egyre kevésbé számítanak tabutémáknak, ennek pedig szerencsére több szempontból is megvannak az előnyei. Egyrészt míg korábban az emberek nagyon gyakran csak kerülgették a témát, addig most egy ismerkedős fázisban sokkal közelebb tudja engedni magát egymáshoz a két fél.
Problémák, melyek a merevedési zavar hátterében állhatnak

Sok férfi hallani sem akar az ilyen jellegű problémákról, pedig rengeteg férfit érint a potenciazavar. Egészségünk tekintetében nagyon fontos, hogy az ilyen jellegű problémát ne söpörjük a szőnyeg alá, hiszen akár komoly betegség is állhat a háttérben. Magyarországon a középkorú férfiak körében például ma már népbetegségnek számítanak a szív-és érrendszeri kórképek.
3 jel, amely arra utalhat, hogy a párod már nincs jelen a kapcsolatotokban

A „Quiet quitting” kifejezést egy párkapcsolatban arra lehet érteni, amikor a másik fél bár még nem szakított, fejben már nincs jelen a kapcsolatban , nem tesz bele energiát, és csak a minimumot nyújtja.
A távollét olyan, mint a szél

A távkapcsolat kérdésköre sokakban visszás érzéseket vált ki. A legtöbb pár esetében a távolság és távkapcsolat nem tartozik a könnyen kezelhető helyzetek közé. Ennek sok magyarázata lehet, de az egyik legnyilvánvalóbb az, hogy azért nehéz távkapcsolatban élni, mert a pár együtt szeretne lenni, a szabadidejüket közösen akarják élvezni, azonban távkapcsolatban nem mindig van erre lehetőség.
Amikor a szerelem öl, avagy tényleg létezik az összetört szív szindróma?

Időnként olvasni olyan híreket, hogy valaki a párja halálát követően veszti életét pár nap különbséggel. Főleg idősebb párok esetén olvasni ilyesmit, de viszonylag fiatal, negyven év körüli párok esetében is hallhattunk már ilyesmit. De valóban létezik ilyen, hogy valaki annyira szeretette a párját, hogy a halála miatt megszakad a szíve, és ő sem él tovább?