A távkapcsolat kérdésköre sokakban visszás érzéseket vált ki. A legtöbb pár esetében a távolság és távkapcsolat nem tartozik a könnyen kezelhető helyzetek közé. Ennek sok magyarázata lehet, de az egyik legnyilvánvalóbb az, hogy azért nehéz távkapcsolatban élni, mert a pár együtt szeretne lenni, a szabadidejüket közösen akarják élvezni, azonban távkapcsolatban nem mindig van erre lehetőség.
Párkapcsolat esténen vajon igazak-e Szécsi Pál szavai, miszerint a távollét olyan, mint a szél: a kis tüzeket kioltja, a nagyokat fellobbantja?
A rugalmas fiatalkor – egy kis távolság nem árthat
Távkapcsolat és távkapcsolat között is van különbség. Fiatal felnőttkorban nagyon gyakori, hogy a pár egy-egy tagja más intézményben tanul, és csak a hétvégéiket töltik együtt azon a településen, ahol az egyik vagy másik fél lakik a szüleinél. Arra is számos példát láthatunk magunk körül, amikor egyazon faluból vagy városból származó pár tagjai más iskolát választanak például érettségi után, és kapcsolatukat megtartva minden hétvégén hazajárnak, hogy szerelmükkel együtt legyenek.
Az, hogy ezek a kapcsolatok mennyire állják ki az idő és a távolság próbáját, egyértelműen egyén- és kapcsolatfüggő. Sok párnál nem jelent problémát a távolság, főleg akkor, ha az csak átmeneti – könnyebb berendezkedni a távolság legyőzésére heti szinten, ha tudjuk, hogy a helyzet nem tart tovább egy meghatározott időszaknál, mondjuk néhány évnél.
Így esetükben igaz lehet, amit Szécsi Páltól hallottunk oly sokszor: a nagy tüzeket fellobbantja.
Távkapcsolat felnőttkorban
Teljesen más megközelítést igényel, amikor az ember szülőként kerül olyan helyzetbe, hogy távkapcsolatra kell berendezkedni. Ebben az esetben már nemcsak a pár éli át a távkapcsolattal járó nehézségeket, nem kizárólag a szülők azok, akik a korábban nem megszokott, vagy nem létező megoldandó problémákkal szembesülnek, hanem a gyerekek is.
A távkapcsolat a legtöbb család esetében egy megterhelő időszak. A szülők elhidegüléséhez is vezethet, sőt, a szexuális élet rovására mehet. A férfiaknál előforduló potenciazavar is gyakran megjelenik a távkapcsolat árnyékában. Megértéssel, odaadással, és amennyiben szükséges, szakszerű segítséggel az ilyen jellegű zavarok egyszerűen, és hosszabb-rövidebb idő alatt, de jól orvosolhatók.