3 jel, amely arra utalhat, hogy a párod már nincs jelen a kapcsolatotokban

A „Quiet quitting” kifejezést egy párkapcsolatban arra lehet érteni, amikor a másik fél bár még nem szakított, fejben már nincs jelen a kapcsolatban , nem tesz bele energiát, és csak a minimumot nyújtja.

Ez a jelenség általában nem jár heves vitákkal, veszekedésekkel, inkább lassan és halkan őrli fel a párkapcsolatot. Sajnos ez többféleképpen is megjelenhet egy kapcsolatban, ilyen lehet az, amikor az egyik fél teljesen bezárkózik, nem mondja el az érzéseit és gondolatait. Ez sokszor egy hatalmas falat húz a két fél közé, melynek következtében elkezdenek eltávolodni egymástól.

A jelenség veszélye pont a kommunikáció hiányában rejlik, hiszen ilyen helyzetben nagyon nehéz őszintén beszélni az érzésekről, és előbb vagy utóbb mindkét fél magányosan érezheti magát a párkapcsolatban, ez pedig a viszony végéhez is vezethet.

Ezek lehetnek a rossz párkapcsolat intő jelei

Nem figyel rád úgy, mint korábban

Könnyen lehet, hogy míg párod korábban minden szavadon csüngött, ma már szinte el se jut hozzá a mondanivalód, és meg sem hallgat. Nos, ez is a quiet quitting egyik jele, mely arra ad utalást, hogy már nem vagy érdekes párod számára. Az is előfordulhat, hogy míg te beszélsz hozzá, látszik rajta, hogy ő egészen máshol jár, vagy esetleg ahelyett, hogy rád figyelne, a telefonját nyomkodja.

Nem kéri ki a véleményed

Bár természetesen lehetnek saját gondolataink, és nem kell mindenbe kikérnünk párunk véleményét, mégis intő jel lehet, ha a fontosabb dolgokban meg sem kérdez téged.

Például a tudtod nélkül elutazik valahova, vagy vásárol egy nagyobb dolgot, melyről korábban biztosan téged is megkérdezett volna.

Ellaposodnak a szexuális együttlétek

Való igaz, hogy egy hosszútávú párkapcsolatban a szexuális együttlétek nem olyanok, mint egy viszony kezdetén, de ettől függetlenül az ágyban észrevehető lesz az, ha valami nincs rendben kettőtök között.

A feszültség megmutatkozhat az együttlétek alkalmával is, hiszen a szorongás és a stressz a férfiaknál akár potencia zavart is előidézhet. Ha ilyen probléma felüti a fejét, mindenképpen üljetek le beszélni, hiszen kis odafigyeléssel könnyen lehet, hogy meg tudjátok még menteni a dolgot.

Hozzászólás írása