Nagy előzetes beharangozás, számos bétateszt és nagy titkolózás előzte meg az Android 5.0, édesebb nevén a Lollipop megjelenését. Az új Android fejlesztés számos módosítást és újdonságot tartalmazott a felhasználóknak, és miután nyáron még a titokzatos L néven elérhetővé vált a fejlesztői verzió, a felhasználók számára csak októberben tették elérhetővé.
Érdekesség, hogy az Android Lollipop számos készüléken még napjainkban sem elérhető, ám ennek ellenére a Google már bejelentette a következő, 5.1-es verziót, ami várhatóan 2015 februárjában jelenik majd meg.
Hibajavítás és fejlesztés

Jön az újabb Android fejlesztés
Bár a fejlesztői verzió nyilvánosságra hozatalának célja az 5.0 esetében éppen az volt, hogy az esetleges hibákat és bugokat javítani tudják még a frissítés élesítése előtt, úgy tűnik, ezen a téren kevéssé jártak sikerrel. Ezeket a hibákat hivatott javítani, valamint a felhasználók visszajelzései alapján hiányolt funkciókat pótolja majd az 5.1.
Új design, új problémák
A februárban megjelenő 5.1 várhatóan pótolja majd a Lollipopban eltűnt Néma üzemmódot, de várható a rendszer stabilitását érintő több általános változtatás, a RAM vezérlés fejlesztése, a hirtelen alkalmazásbezárások elkerülése, a túlzott fogyasztás csökkentése WiFi használatakor, illetve több probléma javítása a vezeték nélküli kapcsolatokban.
Emellett várható még az értesítési problémák kiküszöbölése, az egyes eszközökön a hangproblémák javítása, valamint az „OK Google” kulcsszó javítása.
A hamarosan érkező 5.1-nek tehát számos olyan hibát kell majd kiküszöbölnie, amik csak élesben jelentkeztek a Lollipopban.