Görögországban eladósorba került egy egész falu

Noha Magyarországon is egyre nagyobb problémát okoz a kisebb falvak elnéptelenedése, ugyanakkor Görögországban a helyzet nemrégiben odáig fajult, hogy egy egész falucska vált lakatlanná, ezáltal szellemtelepüléssé. Levisszi, avagy törökül Kayaköy települést azonban úgy tűnik, hogy nem fogja végleg felemészteni az idő, a hírek szerint ugyanis a török kulturális minisztérium felhívást intézett, amely alapján egy olyan befektetőt keres a világ bármelyik részéről, amelyik nem csak, hogy helyreállítaná és újra benépesíteni a csodálatos fekvésű kis falut, hanem ezen felül idegenforgalmilag hasznosíthatóvá is tenné azt.

Már vannak megmentők

Noha a szellemfalu teljes helyreállítása és regenerációja több mint 10 millió euróba kerülne, mégis már két cég is jelentkezett, amelyik lát fantáziát a szellemtelepülésben, amelyet jobb híján az emberek parkolóhelynek használnak, ha a környékbeli fürdőhelyekre érkeznek kikapcsolódni. A falu érdekessége, hogy bár jelenleg török fennhatóság alá tartozik, egykoron görögök lakták – talán ennek is köszönhető az elnéptelenedése –, és mivel Rodosz szigetének közelében fekszik, ezért nagy az esély rá, hogy Levisszi, avagy törökül Kayaköy újra benépesedhet majd.

Eladó családi házak Magyarországon: csaladihazak.hu

Kayaköy (Levisszi) - Az eladóvá vált török szellemfalu

Kayaköy (Levisszi) – Az eladóvá vált török szellemfalu

A falucska egyébiránt valóban igazi szellemtelepülés lett, hiszen az egykori házak és templomok mind állnak még, ezáltal egy kis felújítás után többségük még lakható, illetve használható lenne, egy kis ráfordítással ezért újra virágzó hely, a közeli fürdő miatt igazi turisztikai központ lehetne. Levisszi egyébiránt az első világháború után, az akkori területrendeződések hatására néptelenedett el teljesen, miután ugyanis Törökország és Görögország 1923. június 30-án lakosságcserés egyezményt kötött egymással, az ottani görög lakók szinte egyszerre és azonnal elhagyták a települést, és hazaköltöztek anyaországukba, mindössze néhány idős lakos maradt, akik nem akarták feladni gyökereiket.

Már korábban is próbálták eladni a szellemfalut

Az 1920-as évek óta természetesen Törökország több ízben is megpróbálta hasznosítani a falut, sőt mi több, eladásra is kínálták már nem egyszer a közelmúltban, de az első árverést a „Mentsük meg Kayaköyt” névre hallgató aktivista csoportosulás megakadályozta, miután arra figyelmeztették a lehetséges befektetőket, hogy minden apró-cseprő restaurációs munkálatot csak és kizárólag Görögországgal egyeztetve, környezetkímélő formában, a térség történelmével párhuzamban hajthatnak végre.

A mostani pályázat értelmében a nyertes befektető 49 évre kapja meg bérbe az egész falut, de ezért cserébe köteles teljesen helyreállítani azt – eredeti formájában –, mindeközben pedig vonzóvá tenni azt a turisták számára, ergo idegenforgalmilag újrahasznosítani. Ennek következtében a felújítónak bérlakásokat, üzleteket, vendéglőket és egyebeket is létesítenie kell, miközben rendbe teszi a régészeti lelőhelyeket.

Hozzászólás írása

You must be logged in to post a comment.