A világon az építészek manapság leginkább a futurisztikus dizájnokkal és sajátos megvalósításaikkal versengnek egymással, illetve egyre elterjedtebbek a környezetbarát megoldások is, ugyanakkor az épületek nagyságával kapcsolatos rekorddöntögetés kiment a divatból.
Peking számára azonban mindez nem fontos, éppen ebből kifolyólag elhatározták, hogy egy világszenzációt építenek fel a közeli jövőben, méghozzá a világ egyik legnagyobb múzeumának képében, amelynek kivitelezését korábban egyetlen helyi szakember sem vállalta el, egy francia sztárépítész azonban akkora kihívást látott a projektben, hogy kérés nélkül is elvállalta a feladatot.
Óriásmúzeum a kínai művészet bemutatására
Még mindig albérletet keres? Ne keressen tovább: kiadoalberlet.hu
Miután kínai szakemberek rendre visszamondták a pekingi elképzelések alapján világviszonylatban is óriási múzeum megépítését egy ismert francia építész, Jean Nouvel elvállalta a feladatot. Egyes szóbeszédek szerint nem tehetett mást, hiszen a világhírű építésznek a jó híre forgott volna kockán, ha visszamondja a megbízást, így most az ő vállát nyomja a teher, miszerint megtervezze Pekingben a világ egyik legnagyobb múzeumát, amelynek keretein belül a kínai művészet kerülhet majd a középpontban.
Jean Nouvel egy Pritzker-díjas szakember, ami az építészek számára egy olyan nívós díj, mint a színészeknek az Oscar-szobor, amelyet nem osztogatnak csak úgy mindenkinek. Az első hírek a pekingi kormány és az építész közötti kooperációról egyébiránt már akkor felmerültek, amikor a kínai kulturális miniszterhelyettes előzetesen a francia fővárosba látogatott annak érdekében, hogy egy helyi építésszel egyeztessenek a kivitelezés előtanulmányairól. Nouvel később megerősítette, hogy a miniszterhelyettes őt kérte fel, és közös megegyezéssel, valamint némi kompromisszummal döntöttek is az óriásépület felhúzásáról.

Francia építész készítheti el a világ egyik legnagyobb múzeumát
A kínai történelem ihlette az épületet
A világ egyik legnagyobb épülő múzeumáról jelenleg még nagyon kevés információ áll a rendelkezésünkre, de annyi már biztos, hogy Peking egyik legjelentősebb, modern részén helyezkedhet majd el. A hírek szerint az előkészítési munkálatok már most megkezdődtek, ebből kifolyólag kiderült, hogy annak a Madárfészek stadionnak a közelében állhat majd az óriási épület, amelyet Aj Vej-vej tervezett és a Herzog & de Meuron építésziroda kivitelezett. A múzeumot egyébiránt a pekingi építészeti intézet és a Beijing Institute of Architecture Design szakemberei közösen építenek majd fel, a francia tervező segítségével.
Nouvel szerint miközben az óriási múzeumot tervezte, leginkább a kínai történelem, azon belül is a kalligráfiák ihlették meg. A hatalmas épület méretei kapcsán annyi biztos, hogy mintegy 130 ezer négyzetméteres lesz, és körülbelül 100 ezer tárgy kerül bemutatásra benne, méghozzá egészen a Ming kortól napjainkig. A projektre korábban hét kínai és 13 nemzetközi építészeti iroda is pályázott, azonban végül a világhírű francia építész nyerte el Peking.