Néhány dekorációs megoldás egyenlő a katasztrófával, azért érdemes már előre átgondolni, hogy a padló cseréjénél milyen szempontokat fogunk figyelembe venni, és milyen hibákat kell mindenképpen elkerülni. Az egyik ilyen hiba lehet, hogy ugyanazt a padlót tesszük le az egész házban.
Természetesen ez akkor számít hibának, hogyha rosszul választjuk ki a színt, ugyanis egy jó árnyalat megvásárlásával minden helyiségben egységes és harmonikus környezet lesz, ráadásul vizuálisan kibővíti a lakás méretét. Érdemes a halvány színek között nézelődni, mint például a tört fehér vagy a kapucsínó.
Amikor kiválasztjuk a padlót, akkor a többi berendezéssel együtt kell gondolnunk rá, mivel egy integrált környezetet kell létrehozni, amelyben minden elem illeszkedik a másikkal. Nem tehetünk erős fa erezetű padlót egy olyan stílusú lakásba, ahova a minimalista fekete-fehér bútorok illeszkednek.
Sokszor a konyhára külön kell gondolni, ugyanis ott a legnagyobb esélye a vizes padlónak. Azonban, ha mégis szeretnénk a meleget élvezni, és a fahatást látni, akkor választhatunk realisztikus kerámiát, ami első ránézésre fának fog tűnni.
Tónusok és tapintás
Másik hiba lehet a sötét tónusú padlók kiválasztása, mint a fekete, vagy a sötétbarna. Igaz, hogy ezek a padlók elegánsnak és kifinomultnak hatnak, azonban a kis szobákat még kisebbé kiteszik. Akkor lesz jó vásárlás, hogyha tágas és világos terekkel rendelkezünk, ahova a természetes fény egész nap probléma nélkül bejut
Egy újabb hiba az, hogy mindenáron fapadlót akarunk, még olyan helyiségekben is, ahol egy strapabíróbb anyagra van szükségünk. Igaz, hogy az esztétika nagyban befolyásolja a választásunkat, azonban ez sose veszélyeztetheti a szilárdságot és a tartósságot. A nagy forgalmú terekben a kerámia vagy a kőpadló lesz jó választás.
Vásárlásnál azt is tartsuk a szemünk előtt, hogy a padlónak milyen lesz a tapintása, ha a csupasz lábbal is rá akarunk lépni. Ez különösen fontos szempont a hálószobában és a fürdőben. Ha laminált padlót választunk, győződjünk meg a kopásállóságáról.