Ne engedd a sötétséget a lakásba, vegyél LED-es izzót - htbt.hu

Ne engedd a sötétséget a lakásba, vegyél LED-es izzót

A fény az emberi lét szerves részét képezi, hacsak nem vámpírnak születtünk. A szikrázó napsütés nemcsak D-vitaminnal lát el, hanem jókedvre derít. Ugyanez mondható el a lakásokról is, mivel sokkal nagyobb eséllyel megy el a kedvünk a munkától egy olyan szobában, ami sötét és nem éri fény.

Sajnos a házak és lakások esetében utólag már nem változtathatunk a fekvésén, és lehet, hogy muszáj beérnünk egy olyan helyiséggel, amit nagyon ritkán ér természetes napfény. Ebben az esetben kénytelenek leszünk a világítással pótolni a napsugarakat.

A lámpák sok lakásban csak díszítőelem szerepét töltik be, azonban ennél sokkal többre hivatottak. Tény, hogy vannak dizájn lámpák, azonban érdemes inkább a látás miatt vásárolni. Válogathatunk a lógó és álló lámpák között is, aztán ott vannak még az asztalra helyezhetőek is.

De csak akkor fogjuk magunkat jól érezni, ha megfelelő égővel látjuk el. A régi villanykörték nemcsak sokat fogyasztottak, hanem vagy túl gyengén, vagy pedig túl erősen világítottak. Mára azonban sokkal egyszerűbb a dolgunk.

Gazdaságos és szép

A LED égők egyik előnye, hogy csak pár W-ot fogyasztanak, így nem kell a számlánktól tartani, még akkor sem, ha egész nap felkapcsolva hagyjuk. Amikor LED-et választunk, akkor többféle színárnyalat áll a rendelkezésünkre, általában a fehér vagy a neutrális szokott a lakásokba kerülni. Mindenki maga dönti el, hogy melyik áll hozzá közelebb, ha fejfájósak vagyunk, akkor inkább a neutrális lesz a mi választásunk.

Ha már LED, akkor lehet intelligens világít is, amit akár a telefonunkon keresztül is kapcsolgathatunk. Szerencsére így az alapjáraton sötét helyiségekből is azonnal nappalt tudunk varázsolni. Így nem számít, hogy otthoni tartózkodáshoz vagy munkavégzéshez választunk lámpát, azonnal vegyük meg a legjobb LED izzókat is.

Az egyszeri költségért cserébe a villanyszámlánk is lényegesen csökkeni fog, főleg, ha az egész lakásban alkalmazzuk. Véget ért a sötét korszak és a rossz kedv, mától nyugodtan felkapcsolhatjuk az összes lámpát, hogy valódi fényárat varázsoljunk.

Hozzászólás írása