Milyen költségekkel számoljunk költöztetéskor?

Ha eljött a költöztetés ideje, nem árt, ha kalkulálunk a költségekkel is. Az új albérlet vagy saját lakás egyébként sem számít apróbb kiadásnak, így nem mindegy, hogy magára a költözésre mennyi pénzt fogunk elszórni.

Az egyes költöztető cégek természetes módon állnak árversenyben egymással, ezért ne csak rábökjünk egy szimpatikus cégre, hanem kérjünk több költöztetőtől is árajánlatot.

Milyen tényezők számítanak költöztetésnél?

Hogy mennyibe fog kerülni a költöztetés, elég sok mindentől függ. Általánosan elmondható, hogy a költöztetők óradíjban adják meg szállítási költségeiket. Ezenfelül pedig általában egy úgynevezett beállási díjat is fel szoktak számolni, ami általában egy óra plusz költséget jelent.

Budapesti árakvidéki árak

Sokszor egy minimális díjat is kikötnek. Például hiába lehet egy kisebb lakást 2-3 óra alatt is elköltöztetni, ha a minimális munkadíjuk 4 +1 óra. A költöztetőknek célszerű már előre megmondani honnan hova, milyen körülmények között szeretnénk költözni és hogy ez alapján kalkulálják ki számunkra a költségeket.

Meglephetnek a rejtett költségek egyes költöztetőknél

Milyen költségekkel számoljunk költöztetéskor?

Milyen költségekkel számoljunk költöztetéskor?

Egyes cégek nem csak a beállási díjjal és a fix minimális óradíjat számolják fel, hanem több nem várt kiadást is képesek kiszámlázni a munka végeztével. Ezért érdemes ezeket már előre lefixálni. Például vannak, akik 2. emelet felett minden plusz emeletért fix díjat kérnek, vannak akik a nehezebb tárgyak után kérnek súlypénzt. Arra is figyeljünk, hogy a sértetlen szállítást garantálva saját plusz csomagolást felhasználnak-e mert lehetséges, hogy ezt is később felszámolják.

Ha nincs a közelben parkoló, előfordulhat „távhordási” díj is. A fix óraszámok után pedig egyes szállítók szeretnek még legalább 1-2 órát ráhúzni a költöztetésre akkor is, ha ez nem is indokolt. Ezért legyünk óvatosak és csak megbízható, kalkulálható költségekkel dolgozó költöztető cégekkel dolgozzunk együtt!

Hozzászólás írása