Milyen büntetésre számíthatunk segítségnyújtás elmulasztásakor?

A segítségnyújtás elmulasztása egy rendkívül súlyos bűncselekmény a magyar jogban, amit a Büntető Törvénykönyv az angol minta szerint kerül büntetésre, és bűncselekményekkel halmazatban nagyon komoly büntetés kiszabását is lehetővé teszi a bíróság számára.

A jogszabály ugyanis kimondja, hogy mindenki köteles egy sérült ember számára a tőle elvárható segítséget nyújtani abban az esetben, ha az illető élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van. A jogszabály szerint az tekinthető sérültnek, akinek a testi épsége és az egészség károsan megváltozott, míg közvetlen veszélyben az van, aki bár még nem sérült meg, ellenben reálisan fennáll a sérülés bekövetkezésének lehetősége. Ha ezeket elmulasztjuk, az a magyar jogrend értelmében bűncselekménynek minősül.

Mit kell tennünk?

Ha a fenti problémákkal állunk szemben, a bíróság határozottan megvizsgálja majd a körülményeket, ezáltal azt is, hogy mi az a minimum dolog, ami ilyen esetben elvárható. Példának okáért a legalapvetőbb, hogy a helyszínen maradjunk legalább a mentők, a rendőrök vagy a tűzoltók megérkezéséig. Ezen felül meg kell győződnünk legalább a sérülés jellegéről, valamint fel kell ajánlanunk a segítségünket, ami legalább addig kell terjedjen, hogy az imént említett hatóságokat értesítjük.

Milyen büntetésre számíthatunk segítségnyújtás elmulasztásakor? (kép: ugyvedipraxis.hu)

Milyen büntetésre számíthatunk segítségnyújtás elmulasztásakor? (kép: ugyvedipraxis.hu)

Mindezt még akkor is kötelességünk megtenni, ha esetleg alkoholos befolyásoltság alatt állunk, hiszen a magyar ügyészség rendkívül szigorúan ítélkezik az ilyen ügyekben, ezáltal a segítségnyújtás elmulasztását még 8 napon belül gyógyuló sérülések esetén is vádemeléssel jutalmazzák.

A büntetés segítségnyújtás elmulasztása esetén

Mint már kiemeltük, a segítségnyújtás elmulasztása minden esetben önálló bűncselekménynek minősül, aminek alapesetét a bíróság akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntetheti bizonyos esetekben. A segítségnyújtás elmulasztását bárki elkövetheti, akár még egy balesetben érintett autó utasa is. Fontos kiemelni, hogy a segítségnyújtás elmulasztása bizonyos esetekben súlyosabban is büntethető, ennek megfelelően akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is abban az esetben, ha a sérült meghal, miközben életét a vádlott megmenthette volna.

Súlyosabban, akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is megbüntethető a segítségnyújtás elmulasztása olyan esetben, ha a vészhelyzetet és a sértett sérülését éppen a vádlott idézi elő, vagy a segítségnyújtás a kötelezettségéből fakadna. Amennyiben például egy mentős vagy egy tűzoltó nem nyújt segítséget egy sérültnek, akkor akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. Mivel magas tételekről beszélünk, ezért ajánlatos a gyanúsított számára minél előbb, még az első kihallgatást megelőzően védő meghatalmazásáról gondoskodnia.

Fontos, hogy ha a segítségnyújtás elmulasztása ittas járművezetés során következik be, abban az esetben, a bíróság a halmazati büntetésen túl még a járművezetéstől is eltilthatja a vádlottat. Ez általában meghatározott időre szól, és egy hónaptól akár tíz évig is terjedhet, sőt akár végleges is lehet.

Külső hivatkozások:

Hozzászólás írása