2017-től változik az EU-ban a zöldenergia támogatás szabálya

Példátlan és egyben határozott döntést hozott az Európai Bizottság azzal kapcsolatban, hogy 2017-től alapjaiban megváltoztatják a megújuló-energiához kapcsolódó minden iparág támogatási rendszerét. Ennek megfelelően nem csak egyszerűbb és könnyebb lesz az iparág élete ebből a szempontból, hanem az új támogatói rendszer többek között a különféle kockázatokat is csökkentheti majd.

Két év múlva jön az enyhülés

A meghozott döntések értelmében már csak alig egy évet kell várni arra, hogy 2017. január 1-jétől a megújuló-energiatermelők csak és kizárólag versenytárgyalásos úton juthassanak állami támogatáshoz. Az Európai Bizottság azzal a céllal módosította ezt a döntést, hogy a piacról kivezethessék azokat a támogatási formákat, amelyek rendszeresen torzították és negatívan befolyásolták az egészséges piaci versenyt. A bizottság tavaly áprilisban fogadta el az új rendeletet, amely ahhoz is hozzájárulhat a jövőben, hogy a tagállamok az ebben lefektetett, megfelelően határozott, ugyanakkor sokkal előnyösebb irányelvek alapján alakíthassák ki legújabb nemzeti támogatási struktúráikat.

Ezek az irányelvek fokozatosan lépnek majd életbe, így bizonyos szabályozásokat már idén és jövőre is érzékelhetnek a tagállamok, akik kötelesek lesznek 2017. január 1-ig bevezetni a versenytárgyalásos eljárások alkalmazását abban az esetben, ha valaki vagy valakik megújuló energetikai fejlesztéseket szeretnének érvényesíteni. A határozat szerint az idén induló beruházásoknak már legalább az 5 százalékánál kötelező, hogy ezen elvek mentén szülessen döntés a támogatásokról.

2017-től változik az EU-ban a zöldenergia támogatás szabálya

2017-től változik az EU-ban a zöldenergia támogatás szabálya

Már most januártól is fontos változások jönnek

Mivel a változások bevezetésére lépcsős rendszerben kerül sor, ezért nagyon sokan már most, 2016. január 1-jétől is rengeteg változásra számíthatnak. Ennek értelmében az említett időponttól induló új beruházások és projektet kivitelezői árkiegészítést és árprémiumot kaphatnak majd a piacon kötelezően értékesíthető vés megtermelt villamos energia kapcsán. Szinén ettől az időponttól érvényes változás, hogy a megújuló energiatermelésben érdekelt vállalkozások mindegyikének – tehát még az időjárásfüggő szél- és naperőművek tulajdonosainak is – egyaránt viselniük kell az úgynevezett kiegyenlítő energia költségeit, és kötelesek lesznek gondoskodni a termelésingadozás szabályozásáról is.

A döntés visszamenőlegesen nem hatályos, így azok az erőművek, vagy vállalkozások, amelyek korábban megkezdték működésüket, változatlanul üzemelhetnek majd tovább, a jelenleg aktuális támogatási rendszer szerint, a változás kizárólag a január 1-jétől indulókra érvényes. A változtatások segítségével végre visszafoghatók lesznek a szomszédos országokban nagyobb problémát okozó beruházási boomok, amelyek mellett az új rendszer kiszűri azokat is a piacról, akik mindössze szerencsét szerettek volna próbálni egy beruházással, vagyis végső soron sokkal tisztábbá és tisztességesebbé válik tőle a verseny.

Hozzászólás írása